Kosárlabda
Győzelem Târgoviştén. A megyeszékhelyi Sepsi-SIC tegnap este Târgoviştén vendégszerepelt, ahol 70–55 arányban nyert a helyi együttes ellen a női kosárlabda Román Kupa második fordulójának odavágóján. A találkozó szentgyörgyi szurkolók nélkül zajlott le, ami egy kicsit megzavarta a zöld-fehéreket és két ponttal vesztették el az első negyedet, de miután Zoran Mikes tanítványai rendezték soraikat simán hozták a következő három játékrészt. A házigazdák legjobbja a 16 pontig jutó Antoinette Thompson volt, a szentgyörgyieknél Tyaunna Dominique Marshall jeleskedett, aki 23 pontig jutott. A negyeddöntők első körének további eredményei: Aradi ICIM–Brassoi Olimpia 70–53, Alexandria–Galaci Phoenix 71–21. A Kolozsvári U–Gyulafehérvár párharcot december 7-én rendezik meg.

Forma-1
Rekordot jelentő 21 futamot rendeznek jövőre a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokságban, amely március 20-án Ausztráliában kezdődik és november 27-én Abu-Dzabiban zárul. A Magyar Nagydíjat július 24-én rendezik. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa szerdán Párizsban fogadta el a 2016-os versenynaptárat, amely az F1 65 éves történetében először tartalmaz húsznál több helyszínt. Az egyetlen kérdést az Egyesült Államok Nagydíja jelenti. A texasi Austinba tervezett GP-ről a pénzügyi gondokkal küzdő rendezőknek még egyezségre kell jutnia a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal. A Német Nagydíj Hockenheimben lesz július 31-én, előtte egy héttel Mogyoródon vendégeskedik a mezőny. Az egyetlen új állomás az azerbajdzsáni Baku, ahol június 19-én az Európa Nagydíjat rendezik majd, a tervek szerint városi pályán.

A magyar kormány a 2017-től 2026-ig tartó időszakra betervezte a költségvetésbe a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíjára a rendezői jogdíjjal megegyező összegű költségvetési támogatást. A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat szerint a 2017-ben kifizetendő jogdíj összege 37.4 millió dollár, az összeg az ezt követő években az előző éves jogdíj 5 százalékával nő. A jogdíjat a nemzetgazdasági miniszter, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával kell beterveznie a költségvetésben minden évben.
Ökölvívás
Vladimir Klicsko él opciós jogával, és visszavágót kér Tyson Furytól, aki szombaton megfosztotta őt nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoki címeitől. A 39 éves ukrán bokszoló Düsseldorfban egyhangú pontozással kikapott a 27 éves angol sportolótól, akivel korábban olyan szerződést kötött, amely szerint Fury a győzelme esetén köteles visszavágót adni neki – amennyiben Klicsko erre igényt tart. A szombatig 2006 áprilisa óta világbajnok, s 2004 áprilisától veretlen Klicsko a meccs után már tett ilyen értelmű utalást, aztán szerdán hivatalos honlapján megerősítette, kéri a visszavágót. A másik oldalról a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) újdonsült világbajnokának edzője, Peter Fury kommentálta a bejelentést: Ez szerepelt a szerződésben, s nagyon örülünk, hogy élhetünk az újabb lehetőséggel.

Labdarúgás
Négy évre szóló új szerződést írt alá az angol bajnoki címvédő Chelsea labdarúgóklubnál Gary Cahill, a londoni együttes válogatott védője. A megállapodásról az egyesület közleményben számolt be szerdán, emlékeztetve arra, hogy a 29 éves futballista kulcsszerepet tölt be a csapatban, amióta 2012-ben átigazolt a Bolton Wanderersből. Cahill az elmúlt három évben Bajnokok Ligáját, Európa-ligát, bajnoki címet, FA-kupát és Ligakupát is nyert a Chelsea-vel, amely a mostani szezonban gyengén rajtolt, 14 forduló alatt csupán 15 pontot szerzett, s 14. a Premier League tabelláján. Megtisztelő, hogy a Chelsea-nél hisznek és bíznak bennem, remek, hogy a jövőben is itt futballozhatok – idézte a klub honlapja a hátvédet, aki 177 meccsen 15 gólt szerzett a londoniak mezében.