Kovászna Megye Tanácsa februárban hirdette meg a civil szervezeteknek és az egyházközségeknek szóló pályázatokat. Ebben az évben is nyolc kategóriában lehet pályázni, továbbra is kiemelt támogatást kapott a táboroztatás. „Évről évre több igénylés érkezik. Idén összesen 592 projektet nyújtottak be, ez 22 százalékkal több mint a tavalyi évben. A legnagyobb növekedés, 56 százalék a sporttevékenységek terén érzékelhető, valamint 29,6 százalékkal több pályázat érkezett a szabadidős programokra is” – ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Idén 46 pályázat érkezett ifjúsági szervezetektől, 58 projektet nyújtottak be sporttevékenységek támogatására, 175-öt szabadidős programokra, 158-at kulturális programokra, míg az egyházak 155 pályázatot nyújtottak be. Kovászna Megye Tanácsa 2023-ban 3,15 millió lejes pályázati keretet hagyott jóvá, ebből 2 milliót egyházaknak szántak, 400-400 ezer lejt kulturális és szabadidős programokra, 200 ezer lejt sport és 150 ezer lejt ifjúsági tevékenységek támogatására fordítanak. (közlemény)
Hírarchívum · Helyi hírek
Idén rekordszámú kérés érkezett Kovászna Megye Tanácsához, a civil és egyházi pályázati kiírásra
2023.04.11.