Antal Árpád polgármester a helyi tanács legutóbbi rendkívüli ülésén számolt be a büdzsé alakulásáról. Sepsiszentgyörgy összesített költségvetésének módosításáról szóló határozat előterjesztésekor Antal Árpád elmondta, hogy az év elején 133,3 millió lejes bevétellel terveztek, ám azóta már többször módosították a büdzsét, összesen több mint 11,1 millió lejjel egészítve ki ezt. Ez azt jelenti, hogy 144,5 millió lejnyi bevétellel számolnak, és a városvezető szerint az év első kilenc hónapjában ebből közel 106,1 millió lejt valósítottak meg, ami a tervezett éves bevétel 73,41 százalékát teszi ki. Ugyanakkor 97,1 millió lejt költöttek el, ami az éves tervezett kiadások 67,64 százalékát jelenti. „Ez azt jelenti, hogy közel tíz millió lejjel rendelkeztünk október elsején”, húzta alá Antal Árpád.
Hírarchívum · Helyi hírek
Idén több alkalommal is módosította költségvetését Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a város bevételei több mint tizenegy millió lejjel emelkedtek.
2016.11.17.