Óriási papír- és kartonhulladék mennyiséget gyűjtöttek a Kovászna megyei tanintézmények diákjai, azon a versenyen, amelyet a TEGA Rt, partnerségben az ÖKO Sepsivel, a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesülettel (ADI SIMD), valamint az ECO Bihorral közösen hirdetett meg.
A legelső ilyen típusú verseny 2018. február 12 – május 31-e között zajlott, amelynek keretében a résztvevő osztályok és csoportok 27046,85 kg papírt és kartont gyűjtöttek össze. Mindez értékben 5409,37 lejt jelentett - minden résztvevő tanügyi intézmény kapott pénzjutalmat, az arányok függvényében. Akkor a Székely Mikó Kollégium vitte a prímet, ugyanis 11 tonna papírhulladékot gyűjtöttek.
A résztvevők kilónként 20 banit, azaz tonnánként 200 lejt kapnak: a kezdeményezés sikeresnek bizonyult, ugyanis komoly versengés alakult ki a benevezett iskolák és csoportok között.
Az előző verseny sikerességére alapozva a TEGA folytatta a szervezést, így 2018. november 1 – 2019. január 31-e között újra lehetőséget biztosított a papír/ és kartonhulladékok leadására. A gyűjtőakcióra ezúttal 16 tanintézményből 91 csoport/osztály nevezett be, amely összesen 3000 résztvevő diákot foglal magába.
A mostani eredmények alapján 39374,30 kg (39, 37 tonna) papír és karton gyűlt össze, ami értékben 7899,46 lejt jelent. A gyűjtésnek még nincs vége, hiszen március 1 – május 31 között folytatódik a verseny, így a tanintézményeknek lehetőségük nyílik a jelenlegi helyezésük megváltoztatására.
2018. november 1 – 2019. január 31 között begyűjtött papír és karton szelektív hulladékmennyiségek helyezésének listája:
Helyezés
Tanügyi intézmény
Leadott papír és karton hulladékmennyiség (kg)
1
Székely Mikó Kollégium
12547,00 kg
2
Mikes Kelemen Líceum
9589,50 kg
3
Váradi József Általános Iskola
2560,00 kg
4
Mihai Viteazul Kollégium
2414,10 kg
5
Nicolae Colan Általános Iskola
2184,00 kg
6
Gulliver Napköziotthon
2115,70 kg
7
Nagyborosnyói „Bartha Károly” iskola
2026,00 kg
8
Kőrösi Csoma Sándor Napköziotthon
1645,00 kg
9
Gödri Ferenc Általános Iskola
1202,00 kg
10
Pinocchio óvoda
1062,00 kg
11
Plugor Sándor Művészeti Líceum
656,00 kg
12
Csipike óvoda
639,00 kg
13
Hófehérke óvoda
483,00 kg
14
Gulliver óvoda (Strc. nr. 5)
172,00 kg
15
Constantin Brâncuși
60,00 kg
16
Református Kollégium
19,00 kg
Össz.
39374,30 kg
Tanügyi intézmény
Leadott papír és karton hulladékmennyiség (kg)
1
Székely Mikó Kollégium
12547,00 kg
2
Mikes Kelemen Líceum
9589,50 kg
3
Váradi József Általános Iskola
2560,00 kg
4
Mihai Viteazul Kollégium
2414,10 kg
5
Nicolae Colan Általános Iskola
2184,00 kg
6
Gulliver Napköziotthon
2115,70 kg
7
Nagyborosnyói „Bartha Károly” iskola
2026,00 kg
8
Kőrösi Csoma Sándor Napköziotthon
1645,00 kg
9
Gödri Ferenc Általános Iskola
1202,00 kg
10
Pinocchio óvoda
1062,00 kg
11
Plugor Sándor Művészeti Líceum
656,00 kg
12
Csipike óvoda
639,00 kg
13
Hófehérke óvoda
483,00 kg
14
Gulliver óvoda (Strc. nr. 5)
172,00 kg
15
Constantin Brâncuși
60,00 kg
16
Református Kollégium
19,00 kg
Össz.
39374,30 kg
A verseny célja az volt, hogy a tanárok is érdekeltek legyenek az akcióban, hiszen a kapott összeggel ki-ki belátása szerint gazdálkodhat. A gyűjtőakcióval kapcsolatban Máthé László, a TEGA vezetője kihangsúlyozta: „nyilván nem csupán a diákok és tanárok érdeme mindez, hanem a szülőké is, ami azért fontos, mert ilyen módon több generációhoz jut el az újrahasznosítás fogalma”.