Újabb négy évre szóló elnöki megbízatást adott Izsák Balázsnak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szombaton, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott tisztújító küldöttgyűlésén. Az SZNT-t csaknem 15 éve - 2008 februárja óta - vezető Izsák Balázs elnöki beszámolójában kiemelte: immár egymillió négyszázezer európai ember nevében emelik fel szavukat azért, hogy az EU tagállamai a kohéziós források elosztásánál vegyék figyelembe a régiók nemzeti, kulturális jellegzetességeit is. Azt ígérte, sikerre fogják vinni az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését, egy másik nagy kihívásként pedig a székelyföldi személyi kártya intézményesítését említette. Szerinte az ennek érdekében kiépítendő informatikai rendszer a Székelyföld önszerveződésének alapja lehet. Izsák Balázs egyedüli jelöltként pályázott az SZNT elnöki tisztségére. A negyedik mandátumát megkezdő tisztségviselő bírálói ezúttal nem állítottak ellenjelöltet. Fekete Miklós, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke - a küldöttgyűléstől többnyire távol maradt belső ellenzék nevében - azzal vádolta Izsák Balázst, hogy elnöksége alatt az SZNT elveszítette közképviseleti jellegét, kézi vezérlésű, pártszerűen működő szervezetté alakult át, az állandó bizottság összehívását elmulasztva, annak korábbi döntéseit semmibe véve önkényes döntéseket hoz. Azt is az SZNT-elnök szemére vetette, hogy a népszámláláskor közössége tagjait arra buzdította: ne székelynek, hanem magyarnak vallják magukat. A régi-új elnöknek végül a marosvásárhelyi tanácskozáson részt vevő 152 küldött közül 108 szavazott bizalmat. (MTI)
Hírarchívum · Helyi hírek
Újabb négy évre szóló elnöki megbízatást adott Izsák Balázsnak a Székely Nemzeti Tanács
2022.11.14.