A Közüzemek Rt. munkatársai eddig 423 méteren cseréltek vezetéket, 8 darab aknát alakítottak ki, illetve 8 darab csatlakozót cseréltek – pillanatnyilag a vezetékek és a bekötések cseréje is zajlik. Előfordulhat az is, hogy ideiglenesen le kell zárják a forgalmat az említett szakaszon. A tervek szerint május végéig kell a szennyvízhálózat cseréjével végeznie a szolgáltatónak, Kozsokár Attila igagztaó elmondása szerint ennek az időpontnak tarthatónak kell lennie. Az igazgató rámutatott, hogy az eddigi munkafázisokban voltak nehezebb pillanatok is, amikor a csapat mindössze 1 métert haladt egy nap alatt, ám ez nem meglepő, hiszen vannak nehezen megközelíthető, nagy odafigyelést igénylő részek, de bízik abban, hogy határidőre elkészülnek a munkálatokkal.
Hírarchívum · Helyi hírek
Jól halad szennyvízvezetékek cseréje a sepsiszentgyörgyi Gyár utcában
2023.03.24.