A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 71. évadának első bemutatója az elmúlt évek egyik legnagyobb szabású hazai produkciójának ígérkezik. Bertolt Brecht Koldusoperáját Bocsárdi László rendezésében október 8-án láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség. Jegyek már válthatók az előadásra. A 2019/2020-as évadban két előadás is a csapatmunkára épít. Bemutatásra kerül a Tamási Áron Színház színészeinek összefogásából született Az, amit mondani kell című, a klasszikus próbafolyamattól eltérő módon létrejövő Kányádi Sándor emlékest. Pálffy Tibor rendezőként is bemutatkozik , Ivan Viripajevnek az Illúziók című művét állítja színpadra. Vendégelőadásként a Szatmárnémeti Színház Harag György Társulatának Moliére Scapin című produkcióját tekintheti majd meg a közönség Bocsárdi László rendezésében. A 2019-es évet búcsúztató szilveszteri előadás meghívott produkció, a budapesti Monarchia Operett előadásában. Továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb produkciói.
Hírarchívum · Helyi hírek
Kezdődik az új évad
2019.09.05.