Kökösben átadták a magyar állam által finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében felújított, több mint nyolcszáz éves unitárius templomot. Földváry Gábor a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekért felelős miniszteri biztosa a rendezvény után az MTI-nek telefonon elmondta: úgy tekinti, hogy a templom felújításához nyújtott segítséggel a magyar nemzet törlesztette a kökösiekkel szembeni adósságát. Felidézte: 170 évvel ezelőtt a forradalom és szabadságharc idején a kökösiek a magyar szabadságért felajánlották harangjaikat az ágyúöntő Gábor Áronnak, aki épp a falu határában esett el a csatában. Úgy vélte: a nemzet tartozott azzal, hogy ezt meghálálja. A kökösi templom a 12-13. század fordulóján épült, különálló harangtornya a 18. században került mellé. A közelmúlt művészettörténeti kutatásai során a falak belső felületén freskók kerültek elő. Különlegesen értékes a déli fal egyik ablakának festett belső béllete, valamint a nyugati falon előkerült Szent László-legenda-töredék. A Rómer Flóris-terv támogatásával, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában 2016 és 2018 között állították helyre a templomot, amelynek megerősítették a tetőszerkezetét, elkészült az épület teljes külső és belső felújítása, a harangtorony és a kerítőfal megújítása, valamint tereprendezés is.
Hírarchívum · Helyi hírek
Kökösben átadták a felújított unitárius templomot
2019.10.28.