Az ősszel keletkezett növényi hulladék megfelelő kezelésére hívja fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A városháza egy közleményben emlékeztet, hogy a városgazdálkodási szabályzat értelmében a kertekből származó növényi hulladékot komposztálással kell újrahasznosítani annak keletkezési helyén, kivételt képez, ha az a közterületek zöldövezetein keletkezett, a növényi hulladékot tilos más hulladékokkal összevegyíteni. A növényi hulladékot a köztisztasági szolgáltató hétfőtől péntekig szállítja el. Az 1 köbméternél nagyobb mennyiség esetében lehetőség van 4, illetve 7 köbméteres konténereket bérelni 50, illetve 90 lej ellenértékben. A növényi hulladék a köztisztasági vállalat Energia utca 2. szám alatti székhelyére való szállítása esetén díjmentesen leadható. Tilos bármilyen típusú hulladékot engedély nélkül égetni, mivel az rendkívül káros az egészségre és szennyezi a környezetet. Kivételt képeznek a megbetegedett, vagy kártevők által megtámadott növények égetése, amely hétköznapokon 10 és 15 óra között kell történjen, hétvégéken pedig október utolsó két hétvégéjén, november első hétvégéjén, illetve tavasszal, március utolsó hétvégéjén és április első két hétvégéjén. Az előírások megszegése esetén fizikai személyeknek 150 lejtől 300 lejig terjedő, jogi személyeknek 500 lejtől 1000 lejig terjedő pénzbírság szabható ki. A városgazdálkodási szabályzat értelmében a városlakók feladata az általuk használt ingatlan mellett található járda, zöldövezet, illetve sánc karbantartása is.(Kép:sokszinuvidek.hu)
Hírarchívum · Helyi hírek
Komposztálni, nem égetni!
2019.10.23.