Az alakuló közgyűlésen a jelen lévő tagok megválasztották a szervezet elnökségét is, a háromszéki megyeszékhely szervezetének élére Erőss Bulcsút választották, alelnöknek ugyanakkor Babos Zoltánnak szavaztak bizalmat a párt helyi tagjai. Az ötfős elnökségnek tagjai még Pildner József, Fejér Attila és Nagy Gábor, mint elnökségi tagok. A szervezet sajtóirodájának közleménye szerint, a Magyar Polgári Erő Sepsiszentgyörgyi Szervezete konzervatív, keresztény értékrendet képvisel, ugyanakkor következetesen és megalkuvás nélkül kiáll a nemzeti érdekek érvényesítése mellett. "Elsősorban azoknak a választópolgároknak kíván alternatívát nyújtani, akik az elmúlt időszakban teljesen elfordultak a közélettől, részben az erdélyi magyarság érdekképviseleti szervezeteinek eddigi munkájában csalódva. Sepsiszentgyörgy valamikor a többféleképpen gondolkodásról, az ellenzékiség markáns jelenlétéről volt híres, ez a „láng” az utóbbi időben elhalványodni látszik, ezt a „lángot” szeretné újra „begyújtani” a Magyar Polgári Erő Sepsiszentgyörgyi Szervezete helyi szinten", hangsúlyozták.
Hírarchívum · Helyi hírek
Megalakult a Magyar Polgári Erő sepsiszentgyörgyi szervezete
2023.10.23.