Megalapozatlannak tartja és visszautasította a Brassói Törvényszék a Visszaélések Elleni Küzdelemért Egyesület (ACA) feljelentését a medveperben, tájékoztat a megyeháza. A brassói civil tömörülés a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség ellen nyújtott be feljelentést, hogy függesszék fel a prevenciós és beavatkozási kvóta alapján kiadott medvekilövési engedélyeket. Mint ismeretes, az emberek védelmében Kovászna megye is belépett a perbe. „A brassói csoportosulás több pert is kezdeményezett annak érdekében, hogy függesszék fel a prevenciós és beavatkozási kvóta alapján kiadott engedélyeket. Mi úgy gondoljuk, hogy az emberek élete az első, és ezt senki nem kérdőjelezheti meg. Ezért léptünk be ebbe a perbe, ahogy Zabola, Ozsodola, Lemhény, Bardoc, Sepsikőröspatak, Réty, Uzon községek, a 9 vadászegyesület és két állatartóegyesület is a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség mellett. Közösen álltunk ki a medvepopuláció szabályozása és a veszélyes egyedek azonnali kiemelése mellett” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A medvék száma Kovászna megyében 10 év alatt megduplázódott, míg 2013-ben 1045 egyedet tartottak számon, 2024-ban már 2263 egyeddel számolnak Háromszéken. A szakemberek szerint 550-600 medvét bír meg Kovászna megye területe, anélkül hogy konfliktusba kerülnének az emberek a vaddal.
Hírarchívum · Helyi hírek
Megalapozatlannak tartja és visszautasította a Brassói Törvényszék a Visszaélések Elleni Küzdelemért Egyesület (ACA) feljelentését a medveperben
2024.12.09.