Románia két éve vesz részt a Nemzeti Vágta nemzetközi futamán, eddig Dan Manolăchescu képviselte az országot, de a Székely Vágta szervezői idén úgy döntöttek, ezt a címet is ki kell érdemelni, így partnerségben a Román Lovas Szövetséggel, meghívásos alapon, 4-6 román lovast hívnak meg, akik egy előválogató keretében méretkeznek meg a budapesti nemzetközi futamon való részvételért ― mondta Sztakics Éva alpolgármester. Demeter János a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója szerint a rendezvénynek nyitnia kell a világ felé, az pedig abszolút szakmai biztonságot jelent, ha mindezt a Román Lovas Szövetségen keresztül teszi. Demeter arról is beszámolt, hogy a Székely Vágta újabb két évre hosszabbította meg szerződését a Nemzeti Vágta elővágtájának szervezésére, viszont utasítást kaptak arra vonatkozóan, hogy idén a pályabiztonságot javítani kell, mindenekelőtt a belső ívet kell biztonságosabbá tenni, hangsúlyozta.
Hírarchívum · Helyi hírek
Románia két éve vesz részt a Nemzeti Vágta nemzetközi futamán, eddig Dan Manolăchescu képviselte az országot, de a Székely Vágta szervezői idén úgy döntöttek, ezt a címet is ki kell érdemelni.
2016.05.26.