Sepsiszentgyörgy Önkormányzata Hargita Megye Tanácsának társszervezésében ITI (ITB) - sikeres regionális fejlesztéspolitika 2021–2027 címmel szervezett szakmai konferenciát Brüsszelben kedden (október 8-án), a Régiók és Városok Európai Hete eseménysorozat keretében, amelyen EP-képviselők is részt vettek. A találkozó tétje, hogyan lehet a romániai területi fejlesztési politikák hatékonyságát növelni a harmadik Európai Uniós költségvetési ciklus előtt. Az eseményen felszólalók a közös tervezésen alapuló integrált megközelítések fontosságát, a régiók közötti, és azon belül is a megyék közötti nagy aránytalanságok felszámolását, illetve a kohéziós elvek megvalósulását helyezték előtérbe. Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere a város és vidék közötti nagyon nagy különbségekre hívta fel a figyelmet, statisztikákkal szemléltetve, hogy a fejlett megyék még fejlettebbek, a szegény megyék pedig még szegényebbek lettek. Az elmúlt 20 évben tapasztalható fejletlen régiók egyre erősödő leszakadását meg kell fordítani – hívta fel a figyelmet, és a kohéziós elveket követve kell a regionális fejlesztési politikákat kidolgozni. Konkrét javaslatként fogalmazta meg Antal, hogy a hét fejlesztési régióban meg kell nézni, melyek az elmúlt két évtizedben leginkább leszakadt megyék, és ezeknek kell úgy támogatást nyújtani, hogy tudjanak fejlődni. (közlemény)
Hírarchívum · Helyi hírek
Szakmai konferencia Brüsszelben
2019.10.09.