Véglegessé vált a Szent György Napok főszínpadjának programja – jelentették be a szervezők. Idén április 21-e és 29-e között tartják Sepsiszentgyörgy városünnepét. Knop Ildikó, a rendezvény programkoordinátora szerint az volt az alapvető szempont a műsor összeállításakor, hogy minél több irányzat kedvelőinek igényét kielégítsék. A helyieken kívül, pénteken 19 óra 30 perckor Gáspár Laci lép fel, majd 21 órától, a 2017-ben újraalakult Compact B zenekar játszik. Szombaton 19 óra 30 perckor a Moldova köztársaságban született Irina Rimes koncertezik, majd 21 órától a Wellhello hip-hop csapat produkciója következik, az estét az Anima Sound System 23 órakor kezdődő koncertje zárja. A vasárnap este programját 19 órakor Szikora Róbert & R-GO legendás csapata kezdi, a zárókoncertet pedig a németországi Alphaville adja, 21 órától. A városünnep tűzijátékkal ér véget, amely idén 22 óra 15 perckor kezdődik. (Kép:Vargyasi Levente)
Hírarchívum · Helyi hírek
Szent György Napok 2018
2018.02.27.