A magyar miniszterelnöki megbízott Baróton beszélt erről csütörtökön az Autonómia vagy megalkuvás című pódiumbeszélgetésen, amelyre Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetének elnöke hívta meg. Szili Katalin az esemény után az MTI-nek elmondta: egyfelől az őshonos európai nemzeti kisebbségek Mentőcsomag a kisebbségek számára nevű polgári kezdeményezése kényszeríti az Európai Uniót, hogy foglalkozzon a kisebbségek kérdésével. Ezt a folyamatot erősíti azonban az a határozat, amelyet Csáky Pál felvidéki képviselő javaslatára fogadott el februárban az Európai Parlament (EP) az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről, valamint az a határozattervezet, amelyet ugyanebben a témában a szintén felvidéki Nagy József terjesztett be, és amelyről november 13-án szavaz az EP plenáris ülése. Utóbbi tervezetről Szili Katalin elmondta, hogy azokat a minimális jogokat rögzíti, amelyeket a kisebbségek számára biztosítani kell. A miniszterelnöki megbízott a pozitív fejlemények között említette azt is, hogy kedvező ítélet várható az Európai Unió bíróságán a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett, a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés ügyében. Szili Katalin azt a reményét is megfogalmazta, hogy a jövő évi EP-választás után felálló Európai Parlament és Európai Bizottság segíteni fogja a szabályozási folyamatot.(Kép:kronika.ro)
Hírarchívum · Helyi hírek
Szili Katalin szerint a csillagok szerencsés együttállása tapasztalható az Európai Unióban az őshonos kisebbségek jogainak a kodifikálása tekintetében
2018.10.26.