Ennek kapcsán a megyeinfón elmondta, hogy szándékában áll rákérdezni néhány, a rendőrség által évek óta mellékvágányra terelt ügyre. Eddig a kényelmetlen kérdéseket könnyedén leseperték e testületben az asztalról – állította a tanácselnök. Mint mondta, szándékában áll szóvá tenni azt a 2015-ös esetet, amikor december 1-jén valaki a román katona szobránál levő román lobogót székely zászlóra cserélte , az ügy jelenleg sincs lezárva. Arra sem derült még fény, hogy öt évvel ezelőtt ki rongálta meg a prefektúrával szemben kifeszített, nagyméretű román zászlót. Codrin Munteanu akkori prefektus azt állította, hogy az eset morális szerzői Tamás Sándor és Antal Árpád . Tavaly az Európa Tanács bálványosi fórumán Dan Tanasă azzal vádolta meg a szervezőket, hogy ellopták a könyveit, emiatt még mai napig vegzálja a rendőrség a megyei önkormányzat munkatársait, de előrelépés ebben az ügyben sem történt- mondta Tamás Sándor.
Hírarchívum · Helyi hírek
Tamás Sándor megyetanácselnököt beválasztották a Kovászna Megyei Közrendészeti Hatóságba
2019.09.05.