A pályázók közt egyaránt szerepel alap-, mesteri- és doktori képzésben részt vevő hallgató is. Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa 2014-ben indította el a hallgatói ösztöndíjprogramját, és tavaly első alkalommal a diákok egy konferencia keretében mutatták be dolgozataikat a nagyközönség előtt. Az ösztöndíj kiírói szeretnék, ha ez hagyománnyá válna, ezért az elkövetkező években minden ősszel sor kerül a bemutatókra. Az ösztöndíjra azok a 35 év alatti diákok pályázhattak, akik alap-, mesteri- vagy doktori képzésben vesznek részt bárhol a világban, és a disszertációjuk előkészítésén dolgoznak ebben a tanévben. A sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkezők bármilyen témában kutathatnak. Azok a diákok, akik bármilyen más romániai településen rendelkeznek lakhellyel, kizárólag Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatásokra igényelhetnek ösztöndíjat. Az ösztöndíj értéke havi 300 lej az alapképzésben, 500 lej a mesterképzésen és i 1000 lej a doktori képzésen résztvevő hallgatók számára. Az ösztöndíjak folyósításának időtartama 4 hónap.
Hírarchívum · Helyi hírek
Tizenketten jelentkeztek Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának hallgatói ösztöndíjprogramjára
2019.02.14.