Szeptember 20-22. között várnak mindenkit, fiataloktól egészen az idősebbekig, hogy együtt mozgassák meg a várost. Nemes Áron, a Sportnapok főszervezője elmondta: a szervezés során egy szövetmintát próbáltak kialakítani, bevonva minél több szervezetet, helyszínt, hogy minél többen magukénak érezzék a rendezvényt. A programpontok minden korosztályhoz szólnak, és a színes palettán megtalálhatók az egyéni- és tömegsportok egyaránt. A rendezvény hivatalos megnyitójára péntek délután kerül sor, amit az olimpiai tiszteletfutás, illetve az olimpiai színek stafétája követ. Három napon át a sporté lesz a főszerep a megyeszékhelyen, bemutatkoznak a város sportegyesületei, klubjai, de jelen lesznek az élsportolóink is. Idén is megszervezésre kerül a legnagyobb részvételnek örvendő Sportágválasztó, a lazítani vágyókra vár a Chill Zone, a színpadon bemutatkozó egyesületek pedig minden bizonnyal nagyon sok résztvevőt fognak megmozgatni.
Hírarchívum · Helyi hírek
Több mint 100 programpont, mintegy 50 sportág és sok-sok jókedv, ezt ígérik a 16. Sportnapok szervezői
2024.09.18.