Töretlen népszerűségnek örvend a felújított sepsiszentgyörgyi Művész Mozi, amely a legjobb évét zárta 2023-ban a 2017-es újranyitása óta. Tavaly 47 090 nézőt fogadott a filmszínház, ahol 300 alkotást vetítettek 2192 alkalommal. Ezek közül a legtöbb jegyet az Avatar: A víz útja című filmre váltották, összesen 2791-et. A második legnépszerűbb film 2023-ban az Oppenheimer volt 1380 nézővel, a harmadik a Barbie 1234 látogatóval. A sepsiszentgyörgyi Művész Mozi 2024-ben sem hagy alább a lendületből: január 12. és 18. között Román filmnapok lesznek, január 18. és 25. között pedig a magyar filmeké a főszerep. Január 26. és 31. között a hetedik születésnapját ünnepli a filmszínház, ez alkalomból különleges vetítéssorozattal kedveskedik a nézőknek. Ekkorra elkészül a mozi új honlapja is, hiszen többen is jelezték, hogy a jelenlegi weboldal nem mindig működik megfelelően. Az elmúlt hét évben egyszer sem került sor jegyáremelésre, ez most azonban elkerülhetetlenné vált, nemcsak az elmúlt években tapasztalt drágulási hullámok miatt, de azért is, mert 2024 januárjától az állam 5 százalékról 9%-ra emelte az áfát a mozik esetében. Ezért februártól körülbelül 5 lejjel emelkednek a jegyárak.
Hírarchívum · Helyi hírek
Töretlen népszerűségnek örvend a felújított sepsiszentgyörgyi Művész Mozi
2024.01.11.