2026. szeptember 11–12-én ismét benépesül az Óriáspince-tető: a jubileumi, 15. Székely Vágta szervezői közzétették a rendezvény végleges programját. A kétnapos lovas ünnep idén is változatos versenyekkel, hagyományőrző és lovasbemutatókkal, kulturális és családi programokkal várja az érdeklődőket a maksai Óriáspince-tetőn.
A rendezvény hivatalos programja elérhető a Székely Vágta honlapján, ahol a látogatók részletesen tájékozódhatnak a pénteki és szombati események időpontjairól.
A 15. Székely Vágta hivatalos programja
Pénteken kezdődik a lovasok felkészülése
A rendezvény első napján, szeptember 11-én a lovasok regisztrációjára és az állatorvosi vizsgálatokra kerül sor, ezt követi a pályabejárás, a sorsolás, valamint a 15. Székely Vágta ünnepélyes megnyitója.
A 18 órakor kezdődő megnyitón sor kerül a zászlófelvonásra és az eskütételre is, ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a 15. Székely Vágta versenyhétvégéje.
Szombaton egész nap programok várják a közönséget
Szeptember 12-én már délelőtt megkezdődnek a lovasversenyek. 9 órától a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokság döntőjét követhetik az érdeklődők, majd délben a Kishuszár, a Huszárgyerek Vágta, a Góbé Futam és a Székely Vágta előfutamai következnek.
A délutáni programot látványos lovas- és hagyományőrző bemutatók színesítik. A közönség láthatja az Erdélyi Lovas Kaszkadőr Egyesület Angyal Fogatlovastorna csapatának bemutatóját, Pászka Lehel lovasíjász bemutatóját, valamint a Sasíjász Hagyományőrző Egyesület – Kassai Lovasíjász Iskola műsorát.
A nap legjobban várt pillanatai természetesen a 18 órakor kezdődő döntők, amikor eldől, hogy kik lesznek a Kishuszár, a Huszárgyerek Vágta, a Góbé Futam és a 15. Székely Vágta idei győztesei.
A versenyeket követően a Lófő Lánglovasok Törökkúti trükklovasok tüzes kaszkadőr bemutatója zárja a látványprogramok sorát, majd 19.15 órától ünnepélyes díjátadó ceremóniára kerül sor.
Családi programok egész nap
A szombati nap során a családok is számos program közül válogathatnak. 10 és 18 óra között gyermekfoglalkozások, kézműves vásár és lovagoltatás várja a látogatókat, így a legkisebbek számára is tartalmas kikapcsolódást kínál a rendezvény.
A gyermekprogramok megvalósításában a Máltai Szeretetszolgálat is közreműködik, így a legkisebbek számára is tartalmas és élményekben gazdag kikapcsolódást biztosítanak a szervezők.
A 15. Székely Vágta szervezői minden érdeklődőt szeretettel várnak 2026. szeptember 11–12-én a maksai Óriáspince-tetőre, ahol két napon keresztül a lovassport, a hagyományőrzés és a közösségi élmény kerül a középpontba.
A szervezők fenntartják a programváltozás jogát.
