Kovászna megye érte el a legmagasabb sikerességi arányt országos szinten az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségek betöltésére kiírt versenyvizsga első próbáján. Az október 13-án, kedden megtartott kompetenciateszten a háromszéki pedagógusok 82,1 százaléka ért el legalább hatos osztályzatot. Az Oktatási Minisztérium összesített adatai szerint az országos rangsorban Kovászna megyét Szilágy megye követi 81,6 százalékos, majd Kolozs megye 81 százalékos sikerességi aránnyal. A háromszéki eredmény jelentősen meghaladja az országos, 69 százalékos átmenési átlagot. Mint korábban beszámoltunk, a Kovászna megyei 40 jelentkező közül 32-en érték el az átmenő jegyet az iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsga első szakaszában. A versenyvizsga következő szakaszában október 20-án írásbeli vizsgát tartanak, amelyen a továbbjutáshoz legalább 7-es osztályzatot kell elérni. Ezt követően, október 21-e és november 4-e között, a vizsgabizottságok értékelik a jelentkezők pályamunkáit, majd november 12-e és 27-e között szóbeli meghallgatásokra kerül sor. A versenyvizsga végleges eredményeit december 9-én teszik közzé. Azoknak, akik több vezetői tisztségre is sikeresen pályáznak, december 10-éig kell eldönteniük, melyik állást választják. A tanfelügyelőség igazgatótanácsa ezt követően hagyja jóvá az eredményeket. Az újonnan kinevezett iskolaigazgatók és aligazgatók 2027. január elsején lépnek hivatalba. Kovászna megyében a meghirdetett 110 vezetői tisztségre összesen 40-en jelentkeztek.
Kovászna megye vezeti az országos rangsort az igazgatói vizsgán
Kovászna megye érte el a legmagasabb sikerességi arányt országos szinten az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségek betöltésére kiírt versenyvizsga első próbáján.