Közel két hét múlva újra elindulnak a Lábbusz járatai Sepsiszentgyörgyön, a program zavartalan működéséhez azonban minél több önkéntes vezetőre van szükség. A szervezők várják többek között szülők, nagyszülők, pedagógusok, valamint különböző szakmák képviselőinek jelentkezését, de egyesületek, alapítványok és intézmények képviselői, illetve bárki csatlakozhat, aki szívesen elkísérné reggelente a gyerekeket az iskolába. A Lábbuszhoz önkéntes kísérőként csatlakozni a 0744 830 819-es telefonszámon lehet. A szervezők szerint a segítség nemcsak a gyerekeknek jelent biztonságot és jókedvet: a közös reggeli séta az önkéntesek napját is mosollyal és energiával indíthatja. Mint ismeretes, az önkormányzat Lábbusz elnevezésű programja keretében arra biztatják a sepsiszentgyörgyi családokat, hogy a tanulók gyalog járjanak iskolába, hiszen ez az egyik legbiztonságosabb, legegészségesebb és legviccesebb módja a reggelek indításának. A programban résztvevő gyermekek előre meghatározott időben és gyűjtőpontokban találkoznak, ahonnan felnőttek kíséretében jutnak el gyalog az iskolába.
Rövidesen elindulnak a Lábbusz járatai Sepsiszentgyörgyön.
Közel két hét múlva újra elindulnak a Lábbusz járatai Sepsiszentgyörgyön, a program zavartalan működéséhez azonban minél több önkéntes vezetőre van szükség. A szervezők várják többek között szülők, nagyszülők, pedagóguso…