Ami pedig konkrétan a városfejlesztési kérdéseket illeti, Antal elmondta, hogy néhány nagy beruházás befejezését tervezik ebben az évben. „Az biztos, hogy olyan típusú nagy felfordulás már többet nem lesz, mint amilyen volt akkor, amikor a vezetékcseréket egyidőben nagyon sok utcában kellett megoldani”, húzta alá. Gyakorlatilag a tervek szerint pontot raknak a Kós Károly és Gyöngyvirág utcák, valamint a Testvériség sétány korszerűsítésének a végére, de van néhány olyan felújítási terv is idénre, ahol csak koptatóréteget cserélnek, ami gyakorlatilag csak egy pár napos folyamat. A polgármester szerint úgy ütemezik majd a felújítási projekteket idéntől, hogy egyszerre ne legyen sok utcában munkálat. „Nagyon szeretném azt, ha az embereknek a közvetlen környezetében tudnánk javítani a helyzeten, tehát a tömbházak előtti és közti parkolók, terek kialakítására akarunk a következő években nagyobb hangsúlyt fektetni”, fűzte hozzá Antal.
Hírarchívum · Helyi hírek
„Az egyik legnagyobb kihívás mindenkinek, aki ma a közigazgatásban vagy az államigazgatásban dolgozik, az hogy ebben az országban egy kicsit letisztulnak-e a zavaros vizek és fogunk-e tudni átláthatóbb jogszabályok között és törvénykezés mellett tervezni,
2017.01.19.