Megjegyezte, hogy például a Vár utcában most jobban lehet közlekedni, mint fél évvel ezelőtt, illetve az Oltmező úton is időközben kialakítottak két gyalogátjárót, de még szükség lenne egy harmadikra is a gyárak környékén. Előrelépés történt a kilyéni híd esetében is, és úgyszintén a tervek elkészültek az évekig elhanyagolt Puskás Tivadar utca felújítására, sorolta a néppártos tanácsos, aki méltányolta azt is, hogy az őrkői roma közösség felzárkóztatására különböző pályázatokon vesz részt a város. Ugyanakkor „sajnálattal” állapította meg, hogy a forgalmi problémák nem enyhültek, valamint azt, hogy nem tudták elfogadtatni a cégek ingatlanadójának csökkentésére vonatkozó javaslatukat, illetve nem sikerült a magánszemélyek ingatlanadójának a szinten tartása sem. Ugyanakkor az EMNP tiltakozik az ellen, hogy a Kós Károly szakiskolát beolvasztanák a Puskás Tivadar szaklíceumba. „Ez már nem csak önfeladás, hanem a választók becsapása is. Antal Árpád polgármester és csapata nem iskolák megszüntetésével és nem adóemeléssel kampányolt”, nyomatékosította Bálint József.
Hírarchívum · Helyi hírek
Az EMNP által a választási kampányban bemutatott tíz „forró pont” egy részénél van némi előrelépés, de még sok gond vár megoldásra, közölte Bálint József sepsiszentgyörgyi tanácsos.
2017.01.31.