Az RMDSZ megyei állandó tanácsának csütörtöki ülésén egyöntetűen támogatták a javaslatot. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, aki a választási kampány elején már bejelentette, hogy újból megpályázza a tanácselnöki tisztséget, érdeklődésünkre elmondta, hogy két hónappal ezelőtt ő is kérte a megyei Állandó Tanács támogatását a jelöltségre, és most jött el annak az ideje, hogy javaslatot tegyenek mind a két alelnöki tisztségre is. „Megköszöntem Henning Lászlónak és Nagy Józsefnek az eddig elvégzett közös munkát, és kértem a testületet, hogy értsen egyet azzal, hogy a jövő héten sorra kerülő alakuló ülésén Henning Lászlót és Grüman Róbertet javasoljam a két alelnöki tisztségre”, magyarázta Tamás.
Hírarchívum · Helyi hírek
Henning László jelenlegi alelnököt és Grüman Róbertet, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnökét jelöli az RMDSZ a Kovászna megyei tanács két alelnöki tisztségére, közölte Tamás Sándor, a szövetség területi elnöke.
2016.06.17.