„Gyakorlatilag ez az egy év alatt nem történt semmi, olyan értelemben, hogy nem hallgattak ki engem sem, mást sem ebben a periódusban. Arra hivatkoztak, hogy egy szakértői tanulmányt rendeltek”, mondta érdeklődésünkre Antal Árpád. Ez a szakértői tanulmány az elmúlt napokban született meg, tehát még nyitott kérdés, hogy mit hoz a közeljövő. Antal továbbra is azt vallja, amit egy évvel korábban is megfogalmazott, amikor az ügyészek az irodájában tartották a házkutatást: nyugodt, az igazság az ő oldalán van. „Én első perctől azt mondtam, és most is ezt tudom mondani: ártatlan vagyok, és ha az igazságot keresik, akkor én továbbra is nyugodt vagyok. Igazából arra számítok, hogy egyszer csak lezárják ezt az ügyet, a kérdés az, hogy mikor. Nyilván ebbe nekem nincs beleszólásom”, mondta az elöljáró. Mint ismeretes, a DNA egy 2010-ben, az Európai Fejlesztési Bankkal kötött, 12 millió euró értékű szerződés ügyében indított kivizsgálást, amelyről a finanszírozó pénzügyi intézet is korábban állásfoglalást tett közzé, és amelyben mindent szabályszerűnek tekintett.
Hírarchívum · Helyi hírek
Már egy éve annak, hogy az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) bírósági felügyelet alá helyezte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, ennek ellenére még semmilyen előrelépés nem történt ebben az ügyben.
2017.02.20.