Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy ebben a témában tárgyalt Ilie Nicolae megválasztott polgármesterrel és abban egyetértettek, hogy a község érdekében együttműködésre van szükség. Grüman leszögezte, egymásra van utalva a polgármester és az RMDSZ-es többségű tanács, hiszen a községvezetői munkakörhöz hozzá tartozik a tanács által hozott döntések végrehajtása. Tehát, a feleknek meg kell találniuk a közös hangot, és Grüman szerint az RMDSZ nyitott a tárgyalásra, de Ilie Nicolae is hasonlóan viszonyult ehhez a kérdéshez. Az ügyvezető elnök azt is elmondta, hogy az RMDSZ Nagyborosnyón alpolgármestert nevesít Kanyó Antal személyében.
Hírarchívum · Helyi hírek
Nagyborosnyón, ahol a következő négy évre a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) színeiben megválasztott Ilie Nicolae fogja átvenni a község irányítását, az RMDSZ együttműködést szorgalmaz a tanács és a leendő polgármester között.
2016.06.21.