A sepsiszentgyörgyi önkormányzat egy programot indít a koldulás felszámolásáért. Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatóján aláhúzta, a városban egyre több gondot okoznak a felügyelet nélküli koldus gyerekek.

2017-07-28

„Minden szociális érzékenységünk ellenére világosan külön kell választani a szociális eseteket attól, amikor ez a történet közbiztonsági problémákat jelent”, mondta a városvezető. Leszögezte: nulla toleranciát hirdetnek a koldulás ellen Sepsiszentgyörgyön, és arra kérik a lakosságot, hogy legyen partnere az önkormányzatnak és a helyi rendőrségnek ebben a folyamatban. Első körben beazonosítják a kolduló gyerekeket és szüleiket, majd elindítanak egy közmunkaszerű programot, amely arról szól, hogy a napszámos törvény értelmében mindenféle szakképesítést mellőző munkát biztosítanak azoknak a szülőknek, akik dolgozni szeretnének. „Azonban, ha azt tapasztaljuk, hogy nem akarnak dolgozni, hanem inkább a gyerekeiket küldik koldulni, akkor ez már bűncselekménynek számít és kérni fogjuk a hatóságokat a szülői jogok megvonására”, nyomatékosította Antal Árpád. A polgármester arra kéri a városlakókat, hogy ők is járuljanak hozzá az akció sikerességéhez azzal, hogy hívják a rendőrség ingyenes zöldszámát (0800.800.767), ha koldussal találkoznak, de arra is bátorítják a lakosságot, hogy ne adjanak pénzt az utcán kolduló személyeknek, mert csak így lehet visszaszorítani ezt a jelenséget. (Kép: erdely.ma)

Szavazógép

Idén hol nyaralnál legszívesebben?

A tengerparton
A hegyekben
Valahol vidéken
Bárhol, csak külföldön
Otthon, csak épp pihenhessek
Egyelőre nincs ötletem
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 38