A Sepsi Rádió 2007-ben alakult, Sepsiszentgyörgyön. Elsőként kezdtük használni a térségünket jelölő Sepsi előtagot, nevet azzal a céllal, hogy brandet alakítsunk belőle. A rádiónk egyébként az 1997-ben létrehozott Astra Rádió (egy évig viseltük ezt a nevet) illetve a Mix Fm utódja (ezt a nevet 9 évig használtuk). Lényegében az a csapat hozta létre, amely Erdély első, kizárólag magyar nyelven sugárzó kereskedelmi adójából (Mix Fm) piacvezető rádiót formált a kilencvenes években.
Nyolc állandó alkalmazottal, és három külső munkatárssal a nap huszonnégy órájában sugároz műsort Sepsiszentgyörgyön és Sepsiszéken a 98.5 Fm-en (kb. 30-35 km-es körzetben).
Hétköznapokon reggel fél héttől este tíz óráig hallhatók a helyi információkkal dúsított műsorok. Az éjjeli órákban zenét sugároz.
A Sepsi Rádió tájékoztat és szórakoztat. A 80-as, 90-es évek legjobb slágereit és napjaink népszerű dalait játsza. Több mint tíz saját műsorral, napi tizenegy híradással, a Sepsi Rádió célja olyan minőségi adások készítése, amely tartalmilag, formailag ill. hangzásilag teljes mértékben kielégíti a hallgatói igényeket. Teszi mindezt úgy, hogy megőrizze, és megerősítse a hallgatók magyarságtudatát.
A több mint húsz éves múltra visszatekintő csapat szerves részt vállal a város életében, és a megyeszékhelyet és Sepsiszéket bemutató vagy népszerűsítő tevékenységekben.
A legfrissebb felmérések szerint a Sepsi Rádió ma is piacvezető!
A rádió működtető cég, illetve a műsorsugárzási licensz tulajdonosának adatai:
S o c i e t a t e a c o m e r c i a l S e p s i R a d i o S . R . L . , c u s e d i u l î n S f â n t u G h e o r g h e , s t r . P r e s e i , n r 4 b i r o u l 2 2 , j u d e t u l C o v a s n a , î n r e g i s t r a t l a O . R . C . C o v a s n a s u b n r . J 1 4 / 3 0 5 / 2 0 0 7 , c o d u n i c d e î n r e g i s t r a r e R O 2 1 8 3 4 0 9 2 , c o n t b a n c a r R O 0 7 B T R L 0 1 5 0 1 2 0 2 D 4 1 8 2 1 X X d e s c h i s l a B a n c a T r a n s i l v a n i a , s u c u r s a l a S f â n t u G h e o r g h e , r e p r e z e n t a t p r i n G r u b i s i c s L e v e n t e, ca asociat unic.
Rólunk írták
Zsók Enikő |
A Közösségi Kapcsolatokért Egyesület (ARC) és a Román-Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) szervezésében zajló rendezvényen több kategóriában jelölnek civil szervezeteket, támogató vállalatokat, a civil szférában dolgozó menedzsereket, alapgyűjtőket, illetve sajtótermékeket, a huszonkét tagú zsűri dönti el a díjazottak kilétét. Ha lenne a jótékonyságnak olimpiája, a jelöltek mindenike megérdemelne egy-egy érmet, olyan embereket és szervezeteket díjazunk ma, akik külön-külön, de együtt is sokat tettek egy jobb országért – hangzott el a gálán, amelyen a hazai üzleti és politikai élet személyiségei nem az adakozás mértékét, hanem annak hatását ismerték el. Így díjazták a sepsiszentgyörgyi Fleckhammer Ottót, aki a Háromszéki Közösségi Alapítvány alapítójaként és elnökeként tevékenykedett a közösségért, jelentős összegeket adományozott ilyen célokra. A forrásteremtésben való aktív részvételéért több országos tévétársaság, illetve hírügynökség mellett a Sepsi Rádiót a támogatások összegyűjtését célzó műsorokért, lapunkat pedig a támogatási források mozgósításában nyújtott folyamatos segítségért díjazták. (http://www.3szek.ro/load/cikk/65273/lapunkat_is_kituntettek_emberek_az_emberekert_gala)
Háromszék, 2013 november 15.
Sepsi Rádió - helyi kereskedelmi rádió
A Sepsi Rádió névre hallgató helyi kereskedelmi rádió 2007 óta működik. Akárcsak a Sepsi Busz esetében, itt is jelen van a névben a „Sepsi", mely egyértelműen a
városhoz és vonzásköréhez köti a rádiót. Aktuális logója 2009-ben készült, ugyanabban az időszakban, amikor a város vizuális identitásának a változása elkezdődött.
Nem véletlen, hogy a rádio logójában is jelen van a zöld szín a lila és a narancs mellett. A rádió a város lakóihoz szól, így a tömbházak ismetlődő ablakai sugallták a
logó alapötletét, melyek egy pulzáló gömb köré vannak rendelve.
A rádió neve és a logóban használt zöld szín erősíti a város globális vizuális identitasat.
Következtetésképpen elmondhatjuk, hogy Sepsiszentgyörgy vizuális identitása
egy tudatosan fejlődő összkép, mely bátran és következetesen használja a saját szimbólumait. A következetesség és az egységes vizuális kép megerősíti a lakosokban a közösség és az összetartozás érzését.
Korunk, III. folyam, 2013. április
… A kutatás a médiafogyasztási szokásokat is vizsgálta. Ebből kiderül, hogy a szentgyörgyiek hatvan százaléka hallgat rádiót. A legnépszerűbb helyi csatorna a Sepsi Rádió: a hallgatók 43 százaléka követi, a Sláger 11,57 százalékon áll, a Régió Rádió frekvenciájára pedig a lakosság mindössze 1,92 százaléka hangolja készülékét. A rádióhallgatókhoz hasonló az újságolvasók aránya. Ezen belül a Háromszék vezet: az újságolvasók 92,83 százaléka tájékozódik a napilapból, közel háromnegyedük — 68,61 százalék — napi rendszerességel veszi kézbe. A közvélemény-kutatást Sepsiszentgyörgyön végezték, véletlenszerűen kiválasztott 938 felnőttet kérdeztek október 23. és 25. között. A felmérés hibaszázaléka 2,58 százalékpont.
— derül ki abból a felmérésből, amelyet a Babeş—Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi közigazgatási kara mellett működő Pro Scientia Administrativa tudományos társaság készített.
Háromszék, 2008. november 26.
10+1 év és tizenegy Sepsis sikertörténete
Beköltözött a rádió a lakásokba. Minden reggel ugyanazok a jól ismert kellemes hangok közlik a pontos időt, hogy szükséges-e az esernyő, aztán a műsorvezető azt is elárulja, hogy mire kell ma odafigyelni, kit kell felköszönteni, a hírbemondóktól pedig a legújabb politikai, szociális vagy más jellegű információk is elhangzanak. Így megy ez 11 éve, mióta elkezdett sugározni Sepsiszentgyörgy első magyar nyelvű rádiója.<BR>
A névváltoztatás, majd legutóbb a frekvenciaváltás és az erősödő konkurencia ellenére a Sepsi (volt Mix) Rádiónak sikerült megőriznie piacvezető szerepét. Grubisics Levente igazgató szerint ez a jó szakember-csapatnak, a színvonalas műsoroknak és a jól felépített marketing stratégiának az eredménye.
-Abban a pillanatban amikor váltottunk szinte megérzésszerűen tört fel bennem az a felismerés, hogy esetünkben a túlélésnek egyetlen jó recepje lehet, ez pedig a képzett, tapasztalattal rendelkező csapat, mely tíz éven át a Mix Rádió lelke volt (jelenleg négy műsorvezető, két hírszerkesztő, egy sport riporter, két állandó meghívott és két marketinges alkotja a csapatot). Van olyan marketing stratégia, amikor névre építenek, mi pedig egy jó, közismert csapatra építettünk egy új nevet. A recept bevált. Nehéz volt, és még mindig azon dolgozunk, hogy a hallgatók mint különálló rádót tudják beazonosítani a Sepsi Rádiót, mert ez egy teljesen más adó még akkor is, ha odakapcsolva ugyanazt hallja a hallgató, amit tíz évvel ezelőtt. El kellett telnie fél évnek, hogy visszakapjuk a régi hallgatóinkat, mert a váltás olyan drasztikusan történt, hogy még minket is meglepett, ám a tíz éves tapasztalatnak köszönhetően nagyon könnyen sikerült alkalmazkodni az új helyzethez - fejtette ki Grubisics Levente.
Riporter: -A reklámokban az hangzik el, hogy a Sepsi Rádió 10+1 éves. Megmagyarázná?
Grubisics Levente: - Azért 10+1, mert ugyan váltás történt, - egy tíz éves Mix FM-es időszak után ez a szerkesztői társaság egy új rádió színeiben tevékenykedik immár egy éve - de gyakorlatilag műsor- és zenepolitikánkat is átörökítettük, átmentettük ebbe az új helyzetbe. Ugye nevet változtattunk, más hullámhosszon vagyunk hallhatóak, a 98,5 Mhz-en, új stúdióból sugárzunk, és megváltoztak az elérhetőségeink is, de az a csapat, amely tíz évig piacvezetővé tette a Mix FM-et, már az első hónapokban az élvonalba emelte a Sepsi Rádiót. A Sugás Áruház klienseinek körében végzett októberi felmérésből kiderült, hogy a Sepsi hallgatottsága egyedül annyi, mint a többi rádiónak összesen. Az utóbbi időben még több közvélemény kutatás is készült, egyet dolgoztak fel eddig, mely szerint szintén a Sepsi Rádió a leghallgatottabb Sepsiszéken. Ezt mi tudtuk, éreztük, de most a papírforma is minket igazolt. Az is kiderült, hogy a mi műsorvezetőink, hírszerkesztőink a legismertebbek a háromszéki elektronikus médiában dolgozók közül. Szakképzettségüket, tudásukat azt is igazolja, hogy rádiós tevékenységük mellett mindannyian jeles újságok, televíziók, hírügynökségek tudósítói: Kiss Edit hírszerkesztőnk a Mediafaxnak, Némethi Katalin hírszerkesztő a Duna Tv-nek, Szabó Enikő műsorvezető az Erdély FM-nek, Tordai Sarolta a Heti Estnek dolgozik, Fésűs Árpád marketing igazgató sikeres reklámügynökség tulajdonosa, jómagam pedig a Heti Est főszerkesztője is vagyok.
-Az új név hozott-e bármilyen változást a rádió eddigi műsorpolitikájában?
-Igen, az új név arra kötelez, hogy még jobban odafigyeljünk a sepsiszentgyörgyiekre illetve Sepsiszék lakóira. Erősségünket most már nemcsak a zenében látjuk, hanem abban, hogy emberközeli, a megyeszékhelyről szóló témákkal is foglakozunk, naponta élő stúdióbeszélgetéseket sugárzunk, vagyis szórakoztatunk, és tájékoztatunk, hírműsoraink által minden területet lefedünk.
A konkurencia megjelenése annyiban hozott változást, hogy még jobban odafigyelünk arra, hogy minőségi adásokat készítsünk és mindent megteszünk azért, hogy megtartsuk piacvezető szerepünket.
lejegyezte T.T. (Székely Hirmondó), 2008.április.16.