Az Osonó Színházműhely számára az elmúlt év a képzések időszaka volt

2020-01-07

Az Osonó Színházműhely számára az elmúlt év a képzések időszaka volt, hiszen a társulat 129 műhelyfoglalkozás és 3 drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. Mindezek mellett az Osonó 24 előadást tartott, amelyek után minden esetben interaktív közönségtalálkozóra került sor. A csapat 2 színházfesztivált szervezett, az egyiket Sepsiszentgyörgyön a másikat pedig Budapesten.A Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás túl van az 560. bemutatáson. A produkció többször visszatért a budapesti Katona József Színházba, de a társulat elvitte olyan romániai és vajdasági településekre is, ahol még nem, vagy több évtizede nem járt színházi társulat. Az előadást 2019-ben 4 ország nézői tekinthették meg.

Szavazógép

Idén hol nyaralnál legszívesebben?

A tengerparton
A hegyekben
Valahol vidéken
Bárhol, csak külföldön
Otthon, csak épp pihenhessek
Egyelőre nincs ötletem
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 60