November 21-23. között Szombathelyen, Celldömölkön és Pannonhalmán összesen hét alkalommal lesz látható a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadás. A Nemzeti Kulturális Alap Színházművészeti Kollégiuma által támogatott turné során kerül sor a produkció ünnepi, 50. Bemutatására. A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok, hogy a nézőkkel közösen megszülethessen egy személyes találkozás József Attilával. Az 55 perces előadásban a József Attila versei mellett elhangzanak részletek az általa írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is, utána pedig egy interaktív közönségtalálkozóra kerül sor.