Az idei évben azok a családok részesülhetnek a támogatásban, ahol az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladja meg az 1 386 lejt, egyedül élők esetében pedig a 2 053 lejt. A támogatásban azok részesülhetnek, akik gázzal, villanyárammal, távhővel vagy fával fűtenek, és megfelelnek a feltételeknek. Az igényléshez szükséges kérvényt és saját felelősségre tett nyilatkozatot a Szociális Támogatási Igazgatóság Dália utcai székhelyén kell benyújtani. A dokumentációhoz csatolni kell a család összetételét és a jövedelmeket igazoló iratokat is, a kérelem benyújtását megelőző időszakra vonatkozóan. A kérelmeket november és március között lehet személyesen benyújtani, minden hónap 1-je és 20-a között – az igénylési időszak október 20-án kezdődik. Fontos: ha a támogatás időtartama alatt bármilyen változás történik a benyújtott adatokban, azt az igénylőknek 5 napon belül jelezniük kell.