Sepsiszentgyörgy 2026-os költségvetése a legnehezebb az elmúlt közel két évtizedben – jelentette ki a város polgármestere

2026-04-29

Antal Árpád, miután a helyi tanács kedden elfogadta a büdzsét. A városvezető elmondta: ez a 18. költségvetés, amelyet polgármesteri pályafutása alatt előterjesztett, és egyben a legkésőbb elfogadott is. Mint fogalmazott, nem tartja normálisnak, hogy csak április végén születik döntés, hiszen így az év egyharmada már elveszett a beruházások és programok elindítása szempontjából. Antal Árpád szerint a költségvetés összeállítását jelentősen megnehezítette, hogy a kormány több bevételi forrást központosított, ami idén mintegy 7 millió lejes kiesést jelent a város számára. Ezt a hiányt a helyi adók növelése sem tudja ellensúlyozni, különösen úgy, hogy az önkormányzat alacsonyan tartotta a lakás- és gépjárműadókat. A pénzügyi nehézségek ellenére a város nem csökkentette a jövő szempontjából kulcsfontosságú területek – így az oktatás és a lakhatás – támogatását. A tervek között szerepel új bölcsőde építése, valamint iskolák és óvodák korszerűsítése. Ugyanakkor kompromisszumokra is szükség volt: kevesebb pénz jut rendezvényekre, és több infrastrukturális beruházást, például utcafelújításokat is elhalasztanak. A polgármester hangsúlyozta: a teljes költségvetés értéke ugyanakkor meghaladja a tavalyit, elsősorban az európai uniós forrásoknak köszönhetően, különösen a helyreállítási alapból érkező támogatások révén. Sepsiszentgyörgy 2026-os költségvetése közel 419 és fél millió lej, amelynek legnagyobb részét – több mint 235 millió lejt – fejlesztésekre és beruházásokra fordítják.

Szavazógép

Milyen témákkal foglalkozzunk többet?

közéleti
politikai
gazdasági
sport
kulturális
ismert emberek
bármi, csak legyen helyi
egyszerű emberek történetei/sikerei
szavazokEredmények
Szavazatok száma: 344