Az önkormányzat által 2021-ben indított kezdeményezés célja, hogy az elemi osztályos diákokat gyalogos iskolába járásra ösztönözze, csökkentve ezzel a reggeli autóforgalmat és a légszennyezést, ugyanakkor erősítve a gyerekek önállóságát. Az évfordulót csütörtökön reggel ünneplik a városközpontban, a SEPSI-felirat előtt. A Lábbusz indulásakor mintegy hatvan gyermek vett részt a programban, mára azonban több útvonalon működő közösségi kezdeményezéssé vált. A „gyalogos járatok” összesen több mint 13 kilométeres útvonalon közlekednek, a gyerekeket pedig minden reggel önkéntesek – köztük szülők, tanárok és más közéleti szereplők – kísérik az iskolába. A külföldi mintára létrehozott program az elmúlt években több erdélyi településen is elterjedt. A Lábbusz tavaly országos elismerésben részesült Bukarestben, a Közszféra Innovációs Gáláján.